A Japán kerámiákról és azok készítéséről számol be nekünk.
A Japán teaszertartás kellékei sokféle stílusban készülnek, de a természetességre való törekvés mindegyiknél megfigyelhető. Személyes kedvenceim a raku-nevű technika, (jelentése: a ráérő ídő élvezete) amelynél kifejezetten az a cél, hogy a kézzel készült darabok ne legyenek teljesen szimetrikusak, mint ahogy a természetben sincs tökéletes geometriai forma. Érdekes még a mázazásuk is, ahol repedezett hatást érnek el, amely nem csillingel, ha kevergetik benne a teát, így nem zavarja meg a szertartás csendjét. Minden csészének van egy egy eleje, ezt a vendégnek fordítva adják oda, hogy ő a csészét kezében a megfelelő helyzetbe forgatva megcsodálhassa a szépségét. Ha nem így adják oda, az azt jelenti, hogy nem a legszebb csészéből vendégelte meg, ez tehát egy sértés, jelentése: nem vagy kedves vendégem, nem látlak szívesen.
Fehér, szemcsés (samottos) agyagból készülnek, amely jól tartja a hőt, így sokáig lehet kortyolgatni belőle. Az aljára spirális vezető bemélyedés kerül, mely az utolsó cseppeket is összegyüjti. A raku technika ma reneszánszát éli, utánozhatatlan színhatásai miatt. Az is ritkaság és nagy szerencse egyben a mai világban, hogy tömeggyártásra nem alkalmas, mivel a máz két ugyanolyan darabon sem lesz egyforma. Eredetileg kizárólag a teaszertartás kellékei készültek így, méghozzá csakis a császári család tagjainak, késöbb már a nemesség körében is elterjedt, a császári család ajándéka képpen. A máz redukciós folyamat miatt lesz szivárvány-fémes színű, a kémiai folyamatot olyan sok tényező befolyásolja, hogy szinte irányíthatatlan, ezért nem készülhet két ugyanolyan darab.
Ez által történik a redukciós folyamat, vagyis emiatt változik meg a máz színe. A szín régen illet a benne felszolgálandó teához, úgy hogy szépen kiemelte annak színét. Sötét teákhoz világos, meleg árnyalat illet, zöldhöz vajszínű, vagy hideg árnyalat, világoshoz pedig sötétebb, kormos hatású. Voltak olyan mesterek, akik 7-8 hajszálvékony mázréteget égettek egymás után a tárgyra, ezzel érve el különleges hatást. Ez tehát valóban a ráérő ídő élvezete volt, mind a készítőnek, mind a használónak. Köszönöm, hogy velem tartottak ebben a kis időutazásban, remélem tudtam olyan érdekes témával szolgálni, amely segít megérteni a japánok életszemléletét és a szépséghez, művészethez való páratlan hozzáállásukat.
Fehér, szemcsés (samottos) agyagból készülnek, amely jól tartja a hőt, így sokáig lehet kortyolgatni belőle. Az aljára spirális vezető bemélyedés kerül, mely az utolsó cseppeket is összegyüjti. A raku technika ma reneszánszát éli, utánozhatatlan színhatásai miatt. Az is ritkaság és nagy szerencse egyben a mai világban, hogy tömeggyártásra nem alkalmas, mivel a máz két ugyanolyan darabon sem lesz egyforma. Eredetileg kizárólag a teaszertartás kellékei készültek így, méghozzá csakis a császári család tagjainak, késöbb már a nemesség körében is elterjedt, a császári család ajándéka képpen. A máz redukciós folyamat miatt lesz szivárvány-fémes színű, a kémiai folyamatot olyan sok tényező befolyásolja, hogy szinte irányíthatatlan, ezért nem készülhet két ugyanolyan darab.
Érdekessége még a máznak: éppen mostanában kavart nagy botrányt, hogy japánban visszakérte egy nemesi család a rakus teakészletet a múzeumtól, amit még dédapjuk adományozott. Az indok az volt, hogy a raku máz elveszti szépségét, ha sokáig nem használják. A tradicionális rakuban ritkán használnak élénk színeket, azok a tea színvilágához harmonizálnak. A fehér samottos (őrölt agyagot tartalmazó) tárgyat kiégetik, majd bemázazzák a különleges mázzal, ezután jön a második égetés, mikor a fogóval még izzó állapotban kiveszik a tárgyat. Ekkor hirtelen elfolytják a levegőt, általában hamuba temetik, vagy forgácsba teszik, aminek égése elvonja az oxigént.
Ez által történik a redukciós folyamat, vagyis emiatt változik meg a máz színe. A szín régen illet a benne felszolgálandó teához, úgy hogy szépen kiemelte annak színét. Sötét teákhoz világos, meleg árnyalat illet, zöldhöz vajszínű, vagy hideg árnyalat, világoshoz pedig sötétebb, kormos hatású. Voltak olyan mesterek, akik 7-8 hajszálvékony mázréteget égettek egymás után a tárgyra, ezzel érve el különleges hatást. Ez tehát valóban a ráérő ídő élvezete volt, mind a készítőnek, mind a használónak. Köszönöm, hogy velem tartottak ebben a kis időutazásban, remélem tudtam olyan érdekes témával szolgálni, amely segít megérteni a japánok életszemléletét és a szépséghez, művészethez való páratlan hozzáállásukat.
