A festők, szobrászok és rajzolók a fényképészekhez képest előnyös helyzetben vannak. Alkalmazhatják a "fourier-i" kirekesztő módszert és korlátlan lehetőségük nyílik a stilizálásra. Ezzel szemben a fényképészek szigorúan kötve vannak a valósághoz, jóllehet éppen ők választják a maguk árny- és fényjátékában az arc nélküli torzókat. Az anonimitás nemcsak a fényképészet személyre való tekintettel érvényesül, hanem az effajta fényképészet kérlelhetetlen törvényei is megkövetelik. Ebben az anonimitásban rejlik az egy nőhöz fűződő szerelmünk varázslatos talánya és a konkrét egy nő változékony testét leljük meg ezeknek az idegen nőknek alakjában, testhelyzetében, mozdulataiban, emanációjában.
André Breton két sora találóan fejezi ki a szerelemnek ezt az ambivalens viszonylatát:
-" S szerettem különbség nélkül a világ minden asszonyát,
Mind szerettem, hogy téged szeresselek, egyetlen szerelmesem."-
-" S szerettem különbség nélkül a világ minden asszonyát,
Mind szerettem, hogy téged szeresselek, egyetlen szerelmesem."-
